3.fejezet [Soyun]

Fáradt vagyok, de nem tudok aludni. Csak az a szempár van előttem amit ma láttam a gyárban.
-Soyun? - kopogott be Jimin.
-Mondjad. - ültem fel.
-Nem tudok aludni. - jött be.
-Én se. - dőltem vissza. Fölém mászott, és rám vigyorgott.
-Akkor játszunk.
-Jimin... - kezdtem, de megcsókolt. -Jimin! - szóltam rá.
-Csak egy picit. Olyan rég voltam már veled. - megnyalta a nyakam. Felsóhajtottam.
-Inkább aludjunk. - mondtam. -Hamarosan suli. - sóhajtottam.
-Tudom.. - motyogta a nyakamból.
-Jimin! Te szakítottál velem, nem emlékszel? - kérdeztem.
-Életem hibája volt. - siklott a mellkasomra az ajka.
-Jimin... - húztam fel.
Rám mosolygott.
-Nem akarok nélküled lenni. - mondta.
-Úgy érted...?  - néztem a szemeibe.
-Igen. - kaptam egy puszit tőle, és mellém feküdt.
-Kérek időt gondolkodni. - bólintott, egy apró puszit adott az ajkamra Én pedig hozzá bújva aludtam el.
Másnap délután, vásárolni kellett mennem, hogy főzni tudjak a fiúknak. De olyan fura érzés kerített hatalmába. Mintha figyelne valaki.
Bevásárlás után hazamentem, kifőztem, és ahogy kezdett sötétedni, úgy tört rám újra az érzés, hogy valaki figyel, de nekem mégis ki kell mennem.
-Hová mész? - ölelt meg hátulról Jimin.
-Megyek sétálni egyet. Nem leszek sokáig, csak gondolkodok kicsit. - mondtam monoton hangon.
-Vigyáz magadra. - engedett el.
Friss levegő kellett, mert úgy éreztem, meghalok bent a lakásban.
Egyedül akartam lenni, és gondolkodni.
Hirtelen zuhant rám ez a sok dolog, érzés, Jimin. Ő szakított velem, mert, hogy Ő biztos nem fog egy lány mellett leragadni, erre jön ezzel, hogy Ő nem akar élni nélkülem. Rendben. Ő is rettenetesen hiányzik, de megcsalt, és tudta, hogy tudom, nem érdekelte. Leültem egy padra, letöröltem a könnyeim, és felnéztem az égre, a Hold, gyönyörű és hatalmas volt, én pedig elbűvölve figyeltem. Valaki hozzá ért a vállamhoz, de amikor odanéztem, senki se volt ott, aztán előre néztem, és ott állt előttem a maszkos valaki. Megbabonázva néztem a szemeit, aztán a kezét ahogy leveszi magáról a maszkot, és rám mosolyog.
-Szia. - szólalt meg.
-Hali. - motyogtam.
-Meg se ijedsz tőlem? - kérdezte. -Kellene? - kérdeztem vissza.
-Szerintem igen. A vámpíroktól általában félni szoktak.
-Nem félek a haláltól. Eleget éltem, összetörtek, megaláztak, és már nincs erőm élni. - hajtottam le a fejem. Mellém ült. -Miért mondasz ilyet?
-Nem tudom.
Éreztem, ahogy a nyakamhoz hajol, aztán egy kis nyomást éreztem, és az ajkait, meg a nyelvét. Nem tartott sokáig, de olyan érzés fogott el, mintha szeretkeznénk. Kezeim magam előtt tartva, szorítottam a pulcsim alját, és felnyögtem. Ekkor végig nyalt a nyakamon, és megfogta az arcom, majd megcsókolt.
-Ez fura volt. - pihegett. -Sose éreztem ezt embernél. - nézett a szemembe.
-Miért hagytál életben? - néztem rá.
-Mert nem azért jelöltelek meg, hogy megöljelek. - mosolygott.
-Ó! - hajtottam le a fejem.
Még ültem picit ott, végül haza kísért. Megmutattam melyik az én szobám, mivel mondta, hogy többször fog meglátogatni, mert édes a vérem. Rá mosolyogtam, és felmentem.
Jimin fogadott azzal, hogy a fiúk alusznak, beszéljünk.
-Miről? - mentem a szobámba.
-Kettőnkről.
-Figyelj, egyáltalán nem vagy az a hűséges típus, főleg nem az, aki egy csaj mellett marad. Nem akarok fájdalmat újra. - dobtam le a pulcsim.
-Yun! Ne csináld ezt velem, kérlek. - fogta meg a kezem.
-Jimin...
-Ne Jiminez nekem. Itt könyörgök neked! Adj egy utolsó esélyt. Ígérem jó leszek.
-Utolsó! - bólintottam. Fene azt a nagy szívem. Megfogom ezt még bánni. Ma is itt aludt velem. De én aludni nem tudtam, mert éreztem, hogy az a srác, figyel.